Ha már tegnap emlegettem kedves hiperaktív diákjainkat, nem tudok elmenni a gondolat mellett, hogy miért is olyan nehéz iskolát találni nekik. Miért olyan nehéz jó iskolát találni bárkinek? És minél jobban megnézem az iskolarendszert, annál inkább az az érzésem lesz, hogy a fejlődő, világra nyitott gyerekeknek nem biztos, hogy pont erre van szükségük.

Már egyetem alatt is sokszor kerültem közelebb az alternatív iskolák gondolatához. Sok Vekerdy-t olvastam (pl.: Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum 2001. vagy a Pszichológus válaszol Sanoma Budapest, 2003., Pszichológus újra válaszol, Sanoma Budapest, 2005.), akinél rendszeresen visszatér az alternatív iskoláztatás gondolata (ő főképp a Waldorf iskolát emlegeti).

Talán én nem vagyok annyira kritikus, mint amilyennek Vekerdy tűnik. Egy jó tanítónéni, tanárnő működhet alternatív módon egy iskolában, amivel a gyerekek érdekeit tartja szem előtt, nem azokhoz a tanmenetekhez alkalmazkodik, ami csak papíron működik 100%-osan. De valljuk be, egy olyan iskolában, ahol az összes tanár a gyerek érdekeit, a gyerek fejlődését nézni, ahol a vezetőség is ezt támogatja, teljesen más a légkör, máshogy tanulnak, épülnek a gyerekek.

Annak ellenére, hogy több kutatás szerint is az iskolai tudás 20%-a játszik szerepet az életben való boldogulásban, nagyon nagy hangsúlyt fektetnek rá. Pedig ki emlékszik arra, hogy mikor született Móricz Zsigmond, vagy meddig uralkodott Könyves Kálmán. és ha tudjuk is, mikor segített az nekünk abban, hogy megfelelő munkát találjunk, vagy jól igazgassuk életünket, kijöjjünk családunkkal, kiegyensúlyozott lelki életünk legyen?
A tárgyi tudáson kívül sokkal inkább arra van szükség, hogy "kijöjjek magammal". Az iskolai évek alatt valahol azt kell megtanulniuk a gyerekeknek, hogy lehet kompromisszumot kötni, mégis kiállni maguk mellett, érzelmeikkel, feszültségeikkel hogyan tudnak bánni. Ez inkább az érzelmi intelligencia. Ez is a pedagógiához tartozik, csak a nevelési feladatokhoz, mint a tanítás kategóriájába. Ez viszont kevéssé van benne a "pedagógiai programban", vagy "tanmenetben".

Az érzelmi intelligenciáról viszonylag kevesebbet esik szó. Ha egyszerűen szeretném megfogalmazni, ide tartozik az empátia, mások helyzetébe való helyezkedés, mások megértése, elfogadása, rugalmas gondolkodás. Ezeket mind lehet fejleszteni kisgyerekkortól kezdve, például az érzelmek átadásával, vagyis már pici gyerekként érzelmet kapjon és adjon. Így szép lassan kialakul az érzelmek felismerése és kifejezése is. Ebben segítség még a játék és a mese. Szimbolikus megjelenítésekkel érzékenyebbé, nyitottabbá válnak a gyerekek. Illetve ide sorolhatjuk még a művészeteket is. A zenével, képzőművészetekkel megtanulják a gyerekek érteni és kifejezni az érzelmeket. És itt most nem a zenetörténetre és a művészettörténetre gondolok, hanem az aktív használatra (zenéljen, rajzoljon, fessen, alkosson a gyerek!), és a történeti részeket pedig testközelből nézhesse, hogy jelentsen valamit neki.

Az iskolák mostanában nem a fenti képességek fejlesztésére épülnek. Sokkal inkább arra, hogy egy tudáshalmazt minél gyorsabban átadjanak, s bizonyos követelményrendszereket jól felépítsenek. Az alternatív iskolák arra építenek, ami az adott korosztálynak a sajátossága, hogy fenntartsák a világ megismerésére való igényüket. Winkler Márta szerint az iskolai első négy év döntő fontosságú, hogy megalapozza a későbbi tanulási kedvet. Így az alsó tagozatos gyerekeknél sokkal fontosabb az érzelmi kötődés, biztonság, hogy megfelelő talajt kapjanak az életben való eligazodáshoz. Ehhez elengedhetetlen az idő, vagyis nem a mennyiségre, hanem a minőségre való igény. Rugalmasabban kell figyelembe venni az iskolában uralkodó szabályokat is, hiszen elég tág az a spektrum, amiben ezek betartására megérik egy gyerek. Winkler Mártánál előfordulhatott olyan, hogy órán valaki kiment wc-re, vagy felállt, mert nem bírt 45 percet egy helyben ülni. A dolgozat és felelés is teljesen más jellegű volt. A kikérdezés szorongásélményét elhagyta, hogy a teljesítményük ne romoljon, és sokkal inkább az együttes munkára épített, így a jó kedv, érdeklődés kötődik az ismeretek gyűjtéséhez. Mint láthatják, így az iskola hangulata megváltozik, és a kapcsolódás, együttműködés, érzelemkifejezés, vagyis a korábban emlegetett érzelmi intelligencia fejlődik, hogy a felnőttkorba érve teljesebb személyiséggé váljanak gyermekeink.

A fentiekkel nem azt akartam mondani, hogy mindenki írassa Waldorf vagy Rogersi iskolába a gyerekét, és csak ott fejlődhet megfelelően. Sőt, működhet rosszul egy alternatív iskola is, ha nincsenek megfelelő határok, és a gyerekek irányítanak, hiszen ez sem a korának megfelelő működési mód. Inkább azt mondom, hogy gondolják meg, hova íratják gyerekeiket. Gondosan nézzenek körül, és alsóban (ahogy azt fent olvashatták), a tanítónéni személyének fontossága miatt hallgassanak az érzékeikre, hogy kihez vinnék szívesen gyermeküket. Próbálják megtalálni azt a helyet, ahol a gyermekeikkel beszélgetnek az iskolában, mesélnek és játszanak, ahogy egy ilyen korú gyermeknek még igénye van rá. Egy olyan helyet, ahol nem törik le a kérdezőkedvét, hanem megmarad a világ iránti érdeklődése, nyitottsága. És ne felejtsék, hogy pihenésre is szüksége van a gyerekeknek, ugyanúgy, mint nekünk!