Úgy gondolom, hogy ez a téma meg ér nem csak egy, hanem legalább két misét...Mint ahogy azt korábbi bejegyzésemben (Meseterápia) írtam, szeretem a meséket, és néha még rajzfilmeket is megnézek, de amit a minap láttam, nem tetszett.

Mikor az egyetemre jártam, már akkor is sokat beszélgettünk arról, hogy milyen probléma kezd lenni a tévé elterjedése. Mielőtt félreértenének, nem arra gondolok, hogy meg kéne válni feltétlenül a televíziótól, inkább csak arra, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy mivel jár a tévé, főképp gyerekek esetében. Egyszer valakitől egy kurzusomon azt hallottam -amit azóta én is így gondolok-, hogy nagyon könnyen megtanuljuk bekapcsolni a televíziót, hogy megnézzünk filmeket, ismeretterjesztést, híreket, mesét, de valahogy sokkal kevesebben tanulják meg kikapcsolni ezt a ketyerét, vagy akár csak szelektálni a műsorok között.

Visszatérve az élményemhez: egy gyerekcsatornát néztem két kisebb gyerekkel, akik kedvenc meséjüket mutatták meg. Felidéződött bennem minden, amit korábban hallottam, olvastam: a gyerekek a tévé elé merednek, s a mozgásigényük helyett a belső energiájuk, feszültségük nő. Sokszor még körmöt is rágnak, matatnak, miközben kissé megszűnik a kapcsolatuk a közvetlen valósággal. Annak ellenére, hogy nem csinálnak semmit, a tévézéssel mégsem tudnak pihenni, sőt inkább elveszi a játéktól, fejlődésük útjától az időt. És ez még csak a tévézés, nem a konkrét mese.

Mostanában az is aggasztó, hogy milyen "meséket" vetítenek a különböző gyerekcsatornák. Sokszor felnőtt filmek rajzfilmben megvalósított verziói. Furcsa, torz figurák, nem kidolgozott szereplők, agresszív történések. Mintha elfelejtették volna, hogy mi is való a gyerekeknek. Egyre nagyobb a felelőssége a szülőknek, hogy mit engednek megnézni. Nem túl célszerű a tévét "babysitternek" használni! Egyrészt annál kevesebb a lehetőség, hogy tovább alakuljon a kötődés szülő és gyermek között, vagy bármilyen társas kapcsolata kibontakozzon, érzelemkifejezése is gátakba ütközhet, és feszültséget, testi impulzivitást is okozhat a sok képi hatás.

Van még egy tényező, ami nagyon fontos a tévénézésnél. Pont a vizualitás, azaz a gyerekek fantáziájának, belső világának a kikapcsolása. Sokkal természetesebb és építőbb, ha valódi meséket olvasunk, vagy mesélünk a gyerekeknek, mert azzal épül a személyisége. Illetve a veszélyes, félelmetes részeknél könnyebben irányítja, hogy mennyit bír el, míg a tévénél egyszerűen egy kész terméket kap. Az erőszakos mesék ezért (is) lehetnek károsak, mert lehet, hogy többet lát a gyerek, mint amennyit elbírna.

Mit is tehet egy szülő?
Először is szerintem fontos, hogy minél később kezdje el a tévénézést a gyerek. Ha lehet, óvodás kor előtt ne is nézzen semmit (ez második, többedik gyereknél kissé nehezen kivitelezhető). Ha néznek valamit, semmiképpen se "csak úgy", gondolkodás nélkül. Fontos, hogy megválogassák Önök, hogy mi való a gyereknek (erkölcsileg is mit közvetít, ami a családjukban fontos, illetve agresszivitás szintje, szereplők karaktere). Ne felejtsék, hogy Önök a szülők, a gyerek nem fogja tudni, hogy mire kell nemet mondani. Egy idő után megtanulhatják viszont, hogyan lehet kikapcsolni, műsort tervezni együtt (hogy tiniként, felnőttként egyedül is menjen). Egy kis segítség ehhez:
http://port.hu/pls/tv/tv.prog?i_date=2011-07-26&i_ch=16&i_ch_nr=5&i_layout_id=0

Ha feltétlenül a tévé elé kerülnek a gyerekek, sokat segíthetnek azzal, ha ott vannak Önök is. A gyerekek számára rengeteg, sokszor értelmezhetetlen információ az, ami számunkra, felnőttek számára könnyedén feldolgozható. Így sok történés, apróság kiegészítésre szorul. Ha a gyerekek nem egyedül nézik a műsort, egy biztonságos légkört biztosítanak nekik, ahol nem csak a félelmetes részeknél kapnak oltalmat, hanem kérdezhetnek, megérthetik, hogy mi történik, így valóban tanulnak, s interaktívvá válik az együttlét is.

Ha gyermekeiknek a legjobbat szeretnék, akkor tanítsák meg őket kezelni a tévét, hogy ne rabjaivá váljanak, hanem valójában elmondhassuk, a tévé információt ad át, fejleszt, és csak többek leszünk tőle. Ehhez Önöknek is tudatosnak kell lenni a műsorválasztásban, a határok szabásában és egy kis jó ízlés is besegíthet...