A mai napomat egy amerikai családnál töltöttem egy 5 éves és egy 2,5 éves kisgyerekkel. Rajtuk kívül több olyan család is van a környezetemben, akik külföldiek, és nagyon érdekes követni, hogy ki milyen nyelven kezd el, illetve tanul meg később beszélni. Az említett két fiú mindkét szülője amerikai, így nem kérdés, hogy angolul beszélnek. Vagyis...na jó, mégis kérdés. A picinél azért, mert még nem beszél. Itt élnek Magyarországon, így biztosan sokat felszedett abból is, de alapvetően angolul beszél hozzá mindenki. Még a beszédfejlődés kritikus időszakában van, amikor nagyon nyitott a nyelvre, de vajon megzavarja a beszédfejlődés indulását az, hogy két nyelvet hall? Nem tudom, hogy emiatt-e, de pár angol és egy-két magyarnak hangzó szón kívül nem mond semmit. A nagyobbik más tészta. Ő már magabiztosan beszélt, mikor ideköltöztek. Egy évet járt magyar óvodába. Én még sosem hallottam magyarul beszélni. De nézzünk egy másik családot: egyik szülő magyar, másik kanadai. Magzati koruk óta két nyelvet hall a két gyerek. Szóval összegezve annyit tudok mondani, hogy összetett a kérdés.

Mikor középiskolás voltam, már akkor is az volt a trendi, hogy mindenki beszéljen legalább egy nyelven nagyon jól, de ez az utóbbi években egyre fontosabb. Már általános iskolában kezdik a nyelvvizsgákat, és két-három nyelvet is tanulnak a fiatalok. Így lett egyre hangsúlyosabb, hogy minél korábban kezdjenek el a gyerekek idegennyelvet "tanulni", hogy kiejtésük, beszédük anyanyelvi szintű legyen. Ennek egyik módja az angol nyelvű óvoda, ahol folyamatosan idegennyelvet hallanak, és természetesség válik számukra is, hogy azt használják. Ez nagyon építő tud lenni attól, hogy a közösséget összeköti a nyelv (amire eredendően is szolgálna), és jó esetben anyanyelvi angolt hallanak nagy óraszámban. Az ovin túl egyre több az angol nyelvű gyermekfelügyelet, illetve egyéb programok. Itt már kevésbé természetesen történik a tanulás, de a gyerekek fogékonysága miatt elég sok minden rajtuk ragad. Többször hallottam azt is, hogy az édesanya, vagy édesapa bizonyos időközönként átvált angolra, és úgy beszél saját gyerekével. Ez elég furcsa helyzet lehet, és valahol a szülő-gyerek kapcsolatba is belemászhat, hiszen idegennyelven nem tudjuk azért annyira kifejezni magunkat, és azokra a bizonyos "angolul beszélő időszakokra" egy kis távolságot élhet át. Emellett -mivel nem anyanyelven beszél a személy-, kiejtésében, nyelvtanában nem biztos, hogy a legjobb alapot nyújtja a gyereknek.

A fent említett lehetőségeken kívül biztosan egyre több olyan ötlet van, ami a gyerekek nyelvtanulását, nyelvi érzékenységét segíti, fejleszti. Nézzünk rá egy kicsit arra, hogy hogyan is alakul a beszéd fejlődése, hogy tudjuk, mihez érdemes igazítani a második nyelv tanulását.

Piaget fejlődéslélektanát idézve (Piaget, Inhelder: Gyermeklélektan, osiris, 2004.) a beszédfejlődés négy szakaszát különítjük el. Legelőször, a gyerekek érzékszervi-mozgásos fejlődési állomásán kezdődik meg a hangadás. Ekkor, mivel a gyerekek a kezükkel, szájukkal, és egyéb érzékszerveikkel tapasztalt eseményeken, tárgyakon keresztül tanulnak, fejlődnek, a hangadás is amiatt kezdődik el, hogy érdekes élmény, ahogy szájukkal különböző hangokat adnak ki. Ez a gügyügés, ami később egyre jobban letisztul. Tizenegy-tizenkét hónapos korra már csak az adott nyelv hangjait használják. A második szakaszba lépve kezd el beszélni a gyerek, ami egy éves kortól egészen 3 éves korig is kitolódhat. Ekkor az úgy nevezett mondatszavak jellemzőek, azaz tömören, egyszerűen fejezi ki magát a gyerek. Előfordul, hogy több szót is használ, de tőmondatai szerkesztés nélküli szavak. Ahogy egyre bővül a szókincsük, egyre ügyesebben fejezik ki érzelmeiket, vágyaikat, s eljutnak abba a szakaszba, ahol már megjelennek nyelvtani elemek is, azaz ragoznak, illesztenek, stb. Az iskolába érve már biztonsággal vannak a negyedik szakaszban, a nyelvtant nem csak utánzásos tanulással, hanem automatikusan használva. Fontos megjegyeznem, hogy van egy kritikus időszak (6-7 év), amit ha beszéd hallása nélkül tölt a gyerek, nem tud megtanulni beszélni. Illetve ezt a kort emlegetik vízválasztónak a nyelvtanulással kapcsolatban is, mivel ez után már nem képes akármilyen fonémát, hangzót megtanulni a gyermek természetesen használni.

A második nyelvet emlegetve fontos tényező ez a kritikus időszak. Nem ehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az első nyelvet még bizonytalanul használó gyereknél fenn áll az esély, hogy keverni fogja a nyelveket, nem fogja tudni, hogy melyik közegben hogyan szólaljon meg. Ha ennek egyértelmű határai vannak, és van egy túlsúlyban használt anyanyelv, nem feltétlenül okoz problémát. Viszont azt nem gondolom, hogy optimális helyzet lenne, mikor az egyik szülő beszél hozzá tanítási céllal nem anyanyelven (pl.: egy angolul jól beszélő magyar anyuka angolul, Magyarországon). De azt gondolom, hogy ez úgyis mindenkinek a maga döntése. Ha látja, hogy a gyerek hogyan reagál, figyelmes vele, akkor érezni fogja, hogy mit tegyen.

Összegezve tehát ismételten azt mondhatom, hogy nincs fekete-fehér verzió. Lehet látni olyan gyereket, aki nem b

eszél szépen magyarul sem, nem hogy angolul. De előfordulnak két-három nyelven beszélő 5évesek. Ami szerintem fontos, hogy legyen rendszere, koncepciója. Aki külföldön él, annak egyértelmű. Aki itthon járatja angol oviba a gyerekét, az ne feltétlenül beszéljen otthon is angolul a gyerekkel. Úgy gondolom, hogy a ló másik oldalára sem érdemes átesni, megtagadva, elfelejtve magyarságunkat. Próbálják megtalálni azt a lehetőséget, ami a legtermészetesebb gyermeküknek, családjuknak, hogy a gyermekkori érzékenységet, tanulékonyságot ki tudják használni, mégis figyelembe legyen véve figyelmük korlátozottsága, gondolkodási szintjük, fejlődési útjuk.