Pár héttel ezelőtt, mikor jeleztem távollétemet, nem véletlenül írtam, hogy abban reménykedek, hogy az olvasók megosztják véleményüket, tapasztalataikat az oldalon, mert szerintem ez nagyon fontos része a szülői életnek. Persze az is bennem van, hogy remélem hasznosnak tartják bejegyzéseimet, és remélem egyre több emberhez eljut a gondolatom, a tapasztalatom, amit tanultam és amit láttam. De a hozzászólások ösztönzése ennél sokkal többről szól, mint holmi reklámról. Igenis fontos a gyerekekről szóló oldalakon, fórumokon való részvételhez az aktivitás, hiszen így lehetnek egy szülői közösség, így tanulhatnak egymástól, így tanulhatok Önöktől.

A szülői közösségekre gondolva legelőször a csoportterápia jutott eszembe. Ugyanis ott is erre az emberi tulajdonságra építenek, hogy mindannyian társas lények vagyunk, akik vágynak egymás társaságára, egymás támogatására. Egy viselkedészavaros serdülőcsoport azért is működik, mert olyan közösségbe tudnak a fiatalok tartozni, ahol hasonlóak egymáshoz, egymás problémáit értik, és megélik, hogy "nem csak nekem van bajom". Emellett a közösségi élmény, a valahova tartozás intenzívebbé teszi a belső munkát.

A szülővé válás is hasonló helyzeteket von maga után. Persze egyáltalán nem gondolom úgy, hogy a terhesség, kismamaság, szülőség olyan probléma lenne, amihez terápiás csoportba kellene menni, mégis az új helyzet, a sok változás rengeteg kérdést vet fel. Honnan is tudom, hogy mikor kell etetni a gyereket, ha 3 óránként épp nem akar enni? Miért sír már megint, pedig tuti nem szomjas!Vajon normális, hogy mosolyog az idegenekre? Miért nem enged el még a vécére sem, pedig pár hete még órákra is elvolt a nagymamájával?Az normális, hogy megint bepisil, vagy valami rossz dolog érte, és el kéne vinni pszichológushoz?
Most nem szeretném tovább sorolni a kérdéseket, de azt hiszem mindannyiuk számára ismerős lehet, hogy bizonytalanok valamiben. A kórházban semmire sem készítenek fel, a védőnő inkább csak rohan, mikor látja a gyereket, annyira túl van terhelve, szüleink pedig vagy túlságosan beleszólnak, vagy lehet, hogy nem is értik a kérdést, mert annyira más generáció vagyunk. De akkor honnan kaphatunk megerősítést?Honnan tudhatjuk, hogy merre lépjünk?

Egyrészről megfigyelhetőek a spontán szülőközösségek olyan helyeken, ahol a gyerekeik együtt vannak. Bölcsőde, óvoda, játszótér, úszás, foci, zeneóra, stb. Természetes folyamat, hogy hasonló problémákkal küzdő felnőttek közeledni kezdenek egymáshoz, és egymásnak adnak viszonyítási pontot. Hiszen sokáig nem volt semmilyen összehasonlítási alap, csak saját gyermekük. Ám mikor elkezdődik a közösségi élet, meg lehet figyelni, hogyan kezdik egymást, egymás gyerekeit vizsgálni a szülők. A tied már megfordult?Az enyém már beszél. És már 8,34 kg. Így egyre több információjuk lesz arról, hogy más gyerekek milyenek, vagyis a saját gyereküket hova lehet tenni ebben a "versenyben". Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos dolog megosztani egymással a tapasztalatokat, és sokszor nagyon jó ötletek tudnak egymásnak adni, de fontos, hogy ne essenek túlzásba.

Az egyik Psziché Magazin számban olvastam (2011. április-május), hogy micsoda problémákat tud okozni az, hogy az emberek "dr. Google" rendelésére járnak. Hiszen manapság annyira könnyű bárminek utánanézni a neten. Így akár a gyereknevelésben is segíthet, megtudhatjuk, hogy normális-e amit csinál. Csak azzal nem számolnak, hogy a háló széleskörűsége miatt biztos, hogy két kattintással vagy halálos betegség, vagy fejlődési lemaradás, vagy más súlyos problémát tudnak diagnosztizálni. A szülőközösség is átfordulhat egy olyan túlzásba, hogy nem gyermekük természetes fejlődését, érését figyelik és támogatják, hanem a többi gyerek fejlődésének nyomása miatt sürgetik. Ez nagy károkat okozhat. A gyereke fejlődésében, és főleg a kisgyerekeknél megfigyelhető, hogy nagyon nagy egyéni különbségek vannak közöttük. Van, aki 8 hónapos koráig egyáltalán nem áll fel, majd hirtelen elkezd szaladni, s ezzel behozza a lemaradást. A beszédfejlődés is sokszor csak 3 év után indul meg. Van egy normál zónája mindennek, de érdemes olyan közegben kérdezni, ahol megfelelő szakmai választ tudnak kapni a személyes tapasztalatok mellett. a kettő együtt biztosan segíti a viszonyítást, és közben megmarad a közösség élménye a valahova tartozás.

A korábbiak összefoglalásaként szeretném az Önök figyelmébe ajánlani a szakember jelenlétét. Az adott témában jártas személy nem zárja ki azt, hogy kapcsolódjanak hasonló cipőben járó felnőttekhez. Remélem, hogy az én oldalam is olyan hellyé válhat, ahol fontos témákról olvashatnak, kérdezhetnek saját gyerekükkel kapcsolatban, és emellett egymás tapasztalatait is megismerhetik. Így lehetne teljes a kép. Persze ezt más közösségekben is megtapasztalhatják, vagy más oldalakon. Szerintem fontos a személyes találkozás, hogy az életek valóban keresztezzék egymást, így nagyon építőnek tartom a természetes szülői közösségeket is, de talán nem érdemes kizárni a szakembert sem, aki támogató, biztató, vagy akár figyelmeztető feladatot is elláthat. Remélem egyszer lehetek az Önök szakembere!:)