Nem olyan régen kaptam ezt a könyvet édesanyámtól -aki szintén pszichológus. Korábban nem hallottam róla, ám ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Könnyen olvasható regény egy lány evészavaráról. Pontosabban az író sajátélményét osztja meg, hogyan került bele az anorexia és egyéb evési zavar útvesztőibe, mit élt át, és végül hogyan keveredett ki belőle.

Galgóczi Dóra: Test a lélek börtönében-Engedj szabadon anorexia.
Szaktudás Kiadó Ház Zrt., 2010.

Azt gondolom, hogy nagyon hasznos, és érdekes dolog belenézni egy pszichés betegségbe úgy, hogy nem szakkönyveken keresztül, hanem valódi, életszerű élményeken keresztül. Ilyenkor szokott jönni az a mondat, hogy egy adott területen dolgozó pszichológus akkor a legjobb, akkor "igazán jó", ha saját maga is átélte azt a nehézséget, megküzdött vele, s így hitelesen tud segíteni a hasonló cipőben járó pácienseknek. Azért ez szerencsére nem így van, hiszen nem szeretném az össze gyerekkori pszichés zavart végig "próbálni", hogy jó gyerekpszichológus legyek. Ám az a része tényleg fontos, hogy máshogy lát, máshogy érez az az ember, aki a problémában van, mint aki csak kívülről látja.

Az anorexia gondolatán elindulva kívülről lehet mondani: "de hisz csak enned kell egy falatot, és ennyi az egész!Már meg is gyógyultál!". A könyv írója sok ilyen helyzetet mesél el, amiben a családja, a kollégái, a kórházban dolgozó ápolók "csak" annyit kértek tőle, hogy egyen. De hiszen neki ez a világ összeomlását jelentette. Ha valaki belekerül az anorexiába, vagy más evési zavarba, nehéz kikeveredni, mert máshogy kezdni el látni az evést, a testét, és nem elég a logikus érv. Az eszével pontosan tudja, hogy kellene enni, hogy halálos veszélybe kerülhet, hogy nem szép...mégis úgy érzi, nem ehet, kontrollálnia kell a "nem evést", mert ezzel tudja kontrollálni az életét. Lehet, hogy már azt is látja, hogy túlságosan vékony, de retteg attól, hogy egy grammal is több súly kerüljön a testére.

Van egy másik tényező, ami az anorexia mellé rögtön azt kívánja, hogy evészavarokról beszéljünk, ne csak az anorexiáról. Ugyanis az esetek nagy százalékában ezek együtt járnak, váltakoznak, cserélődnek. Így mikor azt hinnénk, hogy a gyerek, fiatal, felnőtt meggyógyult, a háttérben pusztán egy tünetváltás áll. Vagyis például most már nem anorexiás, azaz nem 100%-osan megtagadja magától az ételt, hanem bulímiás lett, aki rengeteget eszik, de bűntudata lesz utána, hogy különböző módszerekkel eltávolítja a testéből a bevitt táplálékot (hánytatás, hashajtó). Sok esetben egy drasztikus fogyókúrával indul a dolog, ami később olyan szintűvé válik, hogy a személy nem tudja egymaga irányítani. Ezért válhat veszélyessé a mániákusan végzett sportolás is, ami már nem az edzettségről, erősségről szól, hanem a test sanyargatásáról, túlzott kontrollról.

Már többször is utaltam arra, hogy az evés egyfajta kontroll kimutatása is lehet. A könyv írója is többször beszél arról, hogy ezzel tudott szüleivel szemben ellenállást kimutatni, mivel semmi másba nem nagyon volt beleszólása. Nem véletlen, hogy serdülőkorban a leggyakoribb az anorexia megjelenése. Ilyenkor a szülőkről való leválás idején egyre több területen válnak döntéshozóvá a fiatalok. A könyvbéli eset onnan indult, hogy nem tudta ezt az önállóságot megélni, mert szülei (puszta jó szándékból) szinte megkérdőjelezhetetlen egységként kezelték a családot, mindhármójukat. Így a lány nem talált más kiutat, mint az anorexiát, mivel ő túlságosan alkalmazkodó volt. Hiszen szerette a szüleit, nem akart nekik semmilyen fájdalmat okozni. Így inkább önmaga ellen fordult.

Amit még többször említ a könyvben, az az önbizalomhiánya. Semmilyen területen nem érezte magát annyira értékesnek, hogy magának való szinten legyen. Ez főképp a munkában jelent meg, mert a betegség alatt nem sok társasági élet és párkapcsolat volt jelen az életében. De ez a fajta bizonytalanság, kishitűség erősen meghatározta gondolatait.

Az anorexia és egyéb evészavarok az önállósággal kapcsolatosan jelennek meg. Ezt már az előbb is említettem. Viszont emellett kötődik a párkapcsolatokhoz is. Egy átlagos fiataltól azt láthatjuk, hogy egyre több dologban vállal felelősséget, keresi az életútját, és keresi ehhez a megfelelő partnert. Az anorexiásoknál a női szerep és a felnőtt szerep egyszerre van elnyomva. Ez testileg is megjelenik. Egy 30-40 kilós fiatal lány nem nőies alakjában, illetve mellei beesnek, és egy bizonyos szint után menstruációja is megszűnik. Tényleg olyanná válik, mint egy kislány. Ami pedig beindít egy kört: annyira törékeny, hogy próbálják meggyógyítani, gondoskodni róla, de ezzel pont a betegség pszichés oldalát tartják fenn. A függést. És ilyen helyzetben a férfiak sem nagyon jelennek meg, bár a könyv írója elmeséli, hogy rettegéssel töltötte el, hogy egy fiúval találkoznia kellene. A gyógyulásnak egy későbbi fázisában jelent meg egyáltalán a vágy, hogy ismerkedjen.

Az anorexia veszélyes dolog, és ebbe enged betekintés ez a könyv. Megismerhetik a családot, a munkahelyeket, a pszichiátert, a kórházat, akik a lány mellett voltak. Emellett olvashatnak gondolatairól, érzéseiről mindenkivel kapcsolatban. Talán így könnyebben megértjük, hogyan tehetünk az ellen, hogy idáig fajuljanak az események.