A napokban anyává válik egy ismerősöm. Ez olyan egyszerűen hangzik. A nők nagy része anyává válik egyszer. De az már sokkal kérdésesebb, hogy mikor készül fel arra, hogy gyermekének gondviselőjévé váljon. Mikortól kezd kialakulni az a kötődés, az a kapocs, ami mindennél erősebb? Hogyan erősödik és épül az anya és gyermeke közötti kapcsolat? Ezek a kérdések főképp azért kezdtek foglalkoztatni, mert az emlegetett ismerősöm egyik napról a másikra válik anyává. Gyermekével úgy kell kialakítani a bensőséges viszonyt, hogy nem fogantatásától ismeri, csak a születésétől. Most arról szeretnék pár gondolatot írni, hogy a magzati korban, a fogantatástól a születésig micsoda lehetősége van az anyának és apának arra, hogy megfelelő alapokra helyezze a gyerekükkel való összehangolódást, a gyermek biztonságérzetét, érzelmi életét.

Nagyon sokáig nem feltételezték, hogy az anya hasában élő magzat intelligens, érző és érzékelő lény. Persze nem mondható, hogy már a kezdetekkor ugyanolyan képességekkel bír, mint a 9. hónapban, vagy esetleg a születése után. Az viszont elmondható, hogy kapcsolatban van a körülötte levőkkel. Természetesen főképp az anyával. Annak ellenére, hogy szervei még nem alakultak ki teljesen, képes hallani, érzékelni. A huszadik században talán egyértelműnek tekintettük, de korábban ismeretlen volt az a tény, hogy a magzat megismeri édesanyja hangját, megnyugszik éneklésére, babusgatására. A terhesség elején még kevésbé, de egy idő után a nyugalmi és aktív periódusok összehangolódnak anya és gyermek között. Ezzel is elindítva a szimbiózist, az együttélést a két fél között. Ugyanúgy, ahogy az anya egyre jobban keresi gyermeke jelenlétét, a magzat is vonzódik anyja közeledéséhez.

Arról most már nem beszélhetünk, hogy a gyerekkel csak akkor kell "számolni", ha már megszületett. Nagyon is tudjuk, hogy a korai hatások egy egész életre végig kísérik. Emiatt is hangsúlyozzák manapság az egészséges táplálkozást, a káros szenvedélyektől való távolmaradást, vitaminos, stb. Nem is mennék bele, hiszen minden ezzel van tele. De mit mondanak az anya lelki, érzelmi állapotáról? Hiszen ha testben egyek a magzattal, akkor a lelki megélései is hasonlóak, nem?

Természetesen nagyon hamar kialakul ez az egység, és a magzat átéli azokat a hangulatokat, amelyek az édesanyát érik. Az természetes, hogy mindenkinek vannak rosszabb napjai, feszültebb pillanatai. Ilyenkor a baba is megérzi, de nincsen rá jelentős hatással. Azonban azt kell, hogy mondjam, a hosszútávú idegeskedés, harag, vagy gyász igenis kihat a gyerekre. Tulajdonképpen ez nem szűnik meg a megszületéssel, hanem körülbelül a gyerekek két éves korukig azt élik át, az az érzelem uralkodik rajtuk, ami az édesanyán. Például ha sajnálatos módon valamilyen gyászban van az anyuka (elhunyt egy szeretett személy, vagy el kellett búcsúznia valamilyen kapcsolattól, tevékenységtől), akkor ezen a folyamaton a kicsit is végig megy. Nagyon fontos észre venni, hogy mit is közvetítünk a magzat, illetve a csecsemő felé, hiszen ezek olyan félelmet okozhatnak benne, olyan szorongást, amely hosszútávú tulajdonságává válhat.

Nézzük csak, mit is tehet az anyuka, illetve az apuka? Mire van szüksége a magzatnak?
Remélem nem tűnik elcsépelt szónak, de igazából szeretetre van szüksége. Egy picit konkretizálva a biztonság, az elfogadottság érzése a legfontosabb. Itt nehézség adódhat, ha a picit nem várták. A későbbi családi életük érdekében nagyon fontos, hogy ezt már itt, a terhesség alatt rendezzék magukban, foglalkozzanak vele, mert a gyermek megérzi, ha nincs teljesen elfogadva, és lehetne belőle később galibák (pl.: viselkedési problémák). Ha egyszerűen olyan helyzetben vannak ami feszültséggel jár, de nem lehet ezen változtatni, próbáljanak meg nyugalmat keresni maguknak és a babának is. Ha van valamilyen elfoglaltság, ami a biztonságról, ellazulásról szól, sokat számíthat. És a feszült, bizonytalan helyzetekben is tudják azt közvetíteni magzatuk felé, hogy minden rendben van, együtt nem lesz gond. Az ilyen légkörben született gyermekek sokkal kiegyensúlyozottabbak, és könnyebben megbirkóznak a nehézségekkel, mint akik folyamatos félelemben, idegeskedésben vannak.

De most nézzünk egy egyszerűbb terhességet. Nincs olyan élethelyzet, ami nehezítené az egymásra hangolódást, nincs tartós és erős frusztráció. A 9 hónap alatt sok idő van arra, hogy elkezdjék kialakítani a fent említett biztonságos anya-gyerek kapcsolatot. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül könnyebb lesz minden, csak azt, hogy a gyermek és az anya elkezdi egymást megérteni, és elfogadni. Vannak babák, akik könnyen szopnak, könnyen alszanak. Vannak, akik sokat nyűgösek, és olyanok is, akik az elején sírósabbak, majd egy idő után könnyebb hozzájuk közel kerülni, csak idő kell nekik a "felmelegedéshez". Az egymásra hangolódás arról szól, hogy megtanulja az anya és az apa, hogy a gyermeket hogyan lehet a legjobban megnyugtatni, s közben a baba megtanulja, hogyan tud a legjobban jelezni szülei felé. Egyre megkülönböztethetőbbek a sírások, a gügyögések. Ha a magzati lét alatt elkezdik kialakítani ez a kapcsolatot, ha már a terhesség alatt is keresik a baba megnyugtatásának lehetőségeit, ha a biztonságérzetet képesek erősíteni a piciben, az egymásra hangolódás már előrébb fog tartani a születés pillanatában.

Mivel erősödik a kapcsolat, mikor még nem is lehet látni, nem is lehet hallani a picit?
A baba már akkor is hall, mikor Önök még nem hallják őt. Ha beszélnek, énekelnek hozzá, ő megérzi, hogy ez neki szól. A legerősebben azok az érzelmek hatnak rá, amiket szinte ki sem mondanak, csak éreztetnek. Kialakíthatnak olyan időszakokat, amikor rendszeresen ugyanaz történik, ugyanazt a zenét hallgatják, együtt pihennek. A másik nagyon fontos tényező az érintés. Megfigyelték, hogy a simogatásra a magzat odabújik, és közeledik a kellemes érzést keltő személyhez. Amikor már nem fogja Önöket elválasztani a pocak, ugyanezekkel tudják fenntartani a biztonságérzetet, a szeretet.