Ma jártam egy képzésen, amelyen beszélgettünk a többi hallgatóval a tapasztalatainkról, hogy az elméleti anyag ne csak távoli, papírízű valami legyen, hanem egy élő helyzethez tudjuk kötni. Ekkor mesélte el az egyik csoporttársam, hogy egy bizonyos "Suttogó" könyvet szoktam emlegetni a szülők, ami segíti őket a gyereknevelésben. Ugyanis ez az iromány pár lépésben megtanítja, hogyan lehet "leszoktatni" a gyerekeket a sírásról. Ez a gondolatmenet szerintem már a szüleim idejében sem volt modern, de ezek szerint mégis beszélni kell még róla. A mai bejegyzésem arról fog szólni, hogy miért is sír a gyerek, hogyan lehet tudni, hogy mit jelez, hogyan lehet reagálni, és milyen negatív hatásokkal jár, ha az első hónapoktól azt tanítjuk meg a babának, hogy ne sírjon. Elöljáróban annyit, hogy tényleg pár hét alatt el lehet érni, hogy csöndben kuksoljon a baba, csak számolni kell a romboló élményekkel.

Arról nem kell beszélnem, hogy a babák sírnak. Ezt mindenki tudja, és elvileg fel is készül rá, hogy az első három hónapban nagyon intenzív ez a dolog. A pici még nem tudja, mikor van reggel, nem tudja mikor van éjjel, és csak sír, meg sír, meg néha alszik és eszik is. A lényeg, hogy az első -rövid- időszak nehézkes is lehet. Vannak, akiknél ez csak pár hét, vannak, akiknél hosszabb. A lényeg, hogy ebben az időszakban hangolódik egymásra a gyerek és az anya, apa. Itt kezd kialakulni a család, és ez a meghatározó időszak a korai kötődés kialakításában. Rengeteg kísérletet lehet olvasni ebben a témában (pl.: Harlow, Bowlby, Ainsworth), bár nem annyira nagyon rég óta foglalkoznak a témával. Összefoglalva a lényeg, hogy a gyerekek  számára az anya/apa sokkal több, mint táplálékforrás, és sokkal jelentősebb a biztonság, a szeretet, az érzelmi kapcsolódás, mint ahogy azt régen elképzelték. Mind a testi fejlődésében (mozgás, beszéd, megértési funkciók), mint pedig társas kapcsolataiban nagyon fontos lesz, hogyan is kapcsolódik/kapcsolódott a szüleihez. Azok a babák, akik biztonságban érzik magukat anyukájuk, apukájuk jelenlétében, sokkal nagyobb biztonságban is érzik magukat egy stresszhelyzetben, veszélyhelyzetben. Könnyebben látnak világot, és nyitottabbak. De hogyan is kapcsolódik ez az egész a síráshoz?

Azzal senki sem vitatkozik, hogy a babák sírnak- mint ahogy már ezt az előbb is írtam. Na de miért is idegesítik a felnőtteket ezzel?
Először is azért, mert ez egy nagyon jól működő jelzőrendszer. A sírás frekvenciája elviselhetetlen hosszútávon az emberek számára, ezért önkéntelenül is bennünk van, hogy tenni kell ellene valamit. Ez az egyetlen eszköze nagyon sokáig a gyereknek, hogy felhívja magára a figyelmet. No de nem kell itt túl sokat bele látni ebbe. Nem manipulálni akar, nem zsarnokoskodni akar, hanem jelzi a szükségleteit, amit jelen állapotában egyedül nem tud ellátni. A gyerek nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, és a sírással jelzi, hogy valami nincs rendben. Eleinte teljesen egyforma sírást produkál: mindegy, hogy fájdalmat érez, vagy éhes, vagy szomjas, kellemetlen testhelyzetben van, nem megfelelő a hőmérséklet. Az biztos, hogy valamilyen stresszhelyzetet él át. Az első hetek, hónapok alatt megtanulja megkülönböztetni ezeket az érzéseket, és különböző sírással reagál. Ennek az időszaknak az egyik feladata, hogy a szülők rátanuljanak, melyik sírással mit fejez ki. Mivel a gyerekek egyediek, a szülőkkel való kapcsolata is egyedi, ezért nem hiszem, hogy bármilyen "használati útmutatás" jellegű könyv egyértelmű segítség lehet. Mivel az a cél, hogy rá tudjanak hangolódni gyermekeikre, ezért a legjobb megoldás, ha az érzéseikre hallgatnak, és a gyerekre figyelnek. Igaz, másfajta a kommunikációja, nem olyan egyértelmű, mint a felnőtteké, de biztos vagyok benne, hogy meg tudják érteni, mit is akar az Önök gyermeke.

Nézzünk egy olyan helyzetet, amikor nincs ok. Mert előfordulhat, hogy a baba épp sírós napot él át. Három hónapos korig természetes, ha vannak ilyen időszakok, hogy többet sír. Bizonyos tanulmányok alapján kb. 9 hónapos korig még megfigyelhetőek nehezebben lecsillapítható sírások. Akár pár óráig is eltarthat egy ilyen nyűgös időszak. A sírás intenzitása ekkor még nem arányos a problémával. Mivel a sírás a gyerekek számára sem élvezetes, sőt, stresszes és fárasztó benne lenni, ezért a szülőknek valahogy azt lenne jó közvetíteni, hogy biztonságban vannak. Ez a helyzet segíti tovább a biztonságos, optimális kötődés kialakulását.

Mivel tudja tehát az anya segíteni gyermekét, hogy csillapítsa rossz érzését, sírását?
Ha reagál a babára. A sírás intenzitása csökken, ha a baba látja, érzi, hogy a gondozó segítségre siet, és a sírás nem lesz olyan erőteljes. Ahhoz, hogy nyugodtan tudjanak reagálni, tisztában kell lenni azzal, hogy a gyerek épp kommunikál, épp jelezni próbál valamit. Ha beszélnek hozzá, megérintik, foglalkoznak vele, akkor képes lesz megtanulni a késleltetést, képes lesz bánni a megélt rossz érzéssel, felborult egyensúlyhelyzettel. Ezek alapján elmondható, hogy nem történik tragédia, ha nem tud azonnal reagálni,  de fontos, hogy a cél a baba egyensúlyának visszaállítása legyen. A késleltetés egy rövid ideig belefér, de hosszú távon negatív hatásokkal jár, ha sírni hagyják.

Volt már szó arról, hogy miért is sír a baba, és miként is lehet reagálni rá. Persze nem írtam konkrét válaszreakciókat, hiszen az anyaság, szülőség egyik kihívása, hogy mindenkinek sajátos kommunikációs rendszert kell kialakítania, mindenkinek egyedi a gyermekéhez való kapcsolódása. Viszont muszáj itt megemlítenem a bejegyzés elején említett könyvet, amelyben pár hetes "gyakorlással" rászoktatják a gyermekeket a sírás elhagyására. Mivel nem olvastam a könyvet, nem szeretném minősíteni sem, csak szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy mivel is jár a baba figyelmen kívül hagyása. Ugyanis ha nem vesznek tudomást a sírásról, akkor nem vesznek tudomást valamilyen rossz érzésének a jelenlétéről. Ezzel a baba nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és gyakorlatilag elhanyagolt állapotba kerül. Ilyenkor a bizalma sérül, hiszen egyetlen gondozója sem látja el. Ezek az élmények nem csak a testi fejlődésére, hanem érzelmeire, önbizalmára, nyitottságára is hatást gyakorolnak. A sírást nem azért hagyja abba, hogy ezzel kedvezzen a szülőknek, hanem mert feladta a harcot. Azok a gyerekek hagyták abba a sírást -korai gyermeklélektani megfigyelésekben-, akiket a szülei elhagytak hosszabb vagy rövidebb időre (gyermekotthon, kórházi tartózkodás). Ezek az élmények erősen befolyásolják a gyerekek lelki fejlődését. Így arra szeretném biztatni Önöket, hogy a sírást ne kínzásnak minősítsék, hanem kommunikációnak, valamilyen beszédnek- kiabálásnak. Arra pedig érzékenyen, saját és a gyerek érzéseit is figyelembe véve, reagálni illik.