A korábbi bejegyzéseimből kiderülhetett Önök számára, hogy kedvelem a Psziché Magazint, és többször is hoztam fel olyan témát, amivel foglalkoztak a magazinban. Ez most sem lesz másképp, ugyanis a szemem elé került két cikk is, ami az apaság kérdését veti fel. Mivel egymás után két cikk is erről szólt - és a gyakorlat is azt mutatja, hogy a hagyományos családok egyre kevésbé vannak jelen-, aktuálisnak éreztem ezt a témát.

Az október-november (2011. II. évfolyam, 5. szám) havi Psziché magazin egyik cikkében - "Egyedülálló anya lettem"- három családról olvastam, ahol különböző történet, különböző élethelyzet, különböző hozzáállás jelent meg ugyanarról a témáról. Mindhárom anya egyedül neveli gyermekét/gyermekeit. Mindhárman eléggé pozitívan állnak hozzá a kérdéshez. Jó látni és hallani, hogy lehet "jól gyermeket nevelni egyedül", csakúgy, mint "jól válni". Mégis azért nem tudom elengedni azt a gondolatot, hogy egy család minimum három főből áll, ahol a gyermeket két felnőtt, különböző szerepekben levő szülő neveli. Így látja más szemszögből a helyzeteket a gyermek, tapasztal meg különböző hozzáállásokat. De nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy az egyedüli szülőknek nincs esélyük a gyermekek egészséges neveléséhez. Inkább csak szeretnék pár gondolatot leírni, ami a tipikus buktatókat fedi fel.

Először is megjelenik az a probléma, hogy a szülő egyedül marad, így eltűnik mellőle az a személy, aki a nehézségekben, feszültségekben, gondokban támasza lehetett. Úgy tűnhet, hogy nincs szabadság az anyaságból/apaságból, hiszen nincs ott a másik fél, aki kicsit is felváltaná őket. Annak ellenére, hogy folyamatosan szülőnek kell lenni,  az egy tévhit, hogy mindig a pozitív hangulatot kell a gyerekeknek mutatni. Hiszen ilyen nincs is, és a gyerekeknek sem mindig kellemes a napjuk, meg kell tanulni bánni ezekkel az időszakokkal. Viszont nagyon fontos, hogy ne essenek át a másik oldalra. A gyerekkel lehet beszélgetni arról, hogy rossz a kedve a szülőnek, valami bántja, stb., de sok minden nem tartozik a gyerekre. Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent el kell mondani a gyereknek. Hiszen ő még csak gyerek! A maga szintjén megérti az élet dolgait, de nem szabad felnőtt szerepbe tenni, túl nagy felelősséget adni neki. És ne felejtsék el, hogy a gyermekek nem házastársak. Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de sok esetben lépnek az egyedül maradt szülő mellé társként a gyermekek, ami nagyon nincs jó hatással rájuk. Látszólag felnőnek a feladathoz, de megsérül a fejlődésük, és érzelmileg lehetnek nehézségeik. Egy nagyon tipikus példa erre, hogy serdülőkorban sokkal nehezebben válnak le a szülőktől, ami az önállóságukban, az életük elindításában, a párkapcsolatban nyilvánul meg. Annak érdekében, hogy a gyermek ne váljon felnőtté az új helyzetben, sokat segít, ha gyerek közösségekbe járnak, akár együtt, hogy így a felmerülő nehézségeket ne gyermekükkel, hanem az ott jelen levő felnőttekkel, szülőkkel beszéljék meg. Természetes, hogy mindenkinek vannak nehézségeik, kérdéseik, feszültségeik, és ezek igenis levezetésre, kezelésre várnak. Sokszor elég annyi, hogy van egy jó barát, egy sorstárs, akivel megoszthatják ezeket, akire számíthatnak.

A felnőtt szerepbe kerülés mellett a másik véglet is előfordulhat: a gyermek szerepben tartás. Az anya ha elveszti a feleség szerepet, akkor felerősödhet a megmaradt szerepek fontossága (Női szerepekről bővebben), jelen esetben az anyaság. Könnyen előfordulhat, hogy túlzottan óvja, védi gyermekét, vagy kiszolgálja őt. Ezzel függő szerepben tartja, az önállóságában nem tud fejlődni, és normál személyiségfejlődését akadályozza. Nagyon nehéz elfogadni, hogy a gyermekünk egyre távolabb kerül tőlünk. Eleinte mindenben egyekkel voltak, az anyaméhben teljes volt az egység. Ehhez hasonló a csecsemőkor is, ahol nagyon erős testi és érzelmi kapcsolatban van anya és gyermeke. A mozgással is elkezdődik már egy távolodás, ahol egyre nyitottabbá válik a gyermek a nagyvilág felé. Jönnek a gyermekközösségek, intézmények, és egyre kevesebbet látja gyermekét. EZ a természetes folyamata az önállóságnak. Az elveszítés érzése azonban sokkal hangsúlyosabban érződik, mikor az anya már megélt egy veszteséget, elvesztette férjét, párját. A gyermeknek azonban az a legjobb, ha -a rossz érzések ellenére- hagyják felnőni, önállóvá, autonóm személlyé válni.

A cikkben mindhárom édesanya kihangsúlyozott egy tényezőt, ami szerintem -és a pszichológusok körében általánosságban is- fontos: a férfi minta. Mivel a csonkacsaládban sokszor a gyermekek apa nélkül maradnak, pótolni kell ezt a szerepet is. Mint már bevezetésben említettem, a két szülő azért -is- fontos, mert máshogy állnak a gyermekhez, máshogy látják a világot, más dolgokat tanulhat egy férfitől, mint egy nőtől a gyermek. Mivel kérdéses, hogy a szülő párkapcsolata hogyan alakul, és óvatosan kell bánni azzal, hogy ki kerül be a gyermek életébe, mégis kell lennie megoldásnak arra, hogy fiúsabb dolgokban legyen része a gyereknek. Ilyenkor szokott előjönni a sportegyesület, vagy férfi tanár, óvóbácsi, illetve a családon belüli férfi szereplők (nagypapa, nagybácsi, stb.). A gyerekek számára nagyon fontos, hogy lássanak olyan mintákat, akik pozitívan formálják őket, akikre fel tudnak nézni. Ehhez az is szükséges, hogy hosszú távon legyen jelen az életében. Ezért is fontos óvatosan kezelni a párkapcsolatokban megjelenő férfiakat. Minél több csalódás éri a gyermeket -és szülőjét-, annál nehezebb lesz bíznia később a felnőttekben, az emberi kapcsolatokban, a párkapcsolatban.

Jó volt olvasni egy ilyen cikket, amiben viszonylag pozitív példát láthattam. Mindhárom családban érezhető, hogy szeretnék a gyermek számára a legjobbat nyújtani, és talán ez a legfontosabb. A második cikk ennél sokkal borúsabb. A gyerekekkel való viszony ott is fontos, ám megérezhetik, hogy milyen az, mikor egy apa nélkül felnőtt szülő képtelen az apa szerepet ellátni, mert nem képes rá. Az apa nélkül felnőtt nő nem tud olyan férfit találni, aki alkalmas lenne erre a szerepre. Ez nem azt jelenti, hogy az apa/anya minta nélküli személyek jövője el van veszve, csak annyit, hogy fel kell építeni valamit, ami még nincs meg. És talán érdemes előbb, minthogy megszületne az első gyermek.

Címkék: család szülő nevelés feszültség válás egyedülálló önállóság apaszerep anyaszerep felnőttszerep

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekmosoly.blog.hu/api/trackback/id/tr223388336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása