A házaspár mind a saját párkapcsolatukban, mind a terápiájuk során fontosnak tartja, hogy a párok időt töltsenek el együtt, kettesben. Ez nem újdonság, hiszen sokan írják, mondják, és még az én bejegyzéseimben is említettem már, hogy fontos a szülők közötti "feleség-férj" szerep megélése is a "szülőszerepen" túl. A gondolat azért volt érdekes számomra, mert nem csak azt a részét hangsúlyozzák, hogy ez a kettejük közti kapcsolatot erősíti, hanem azt is, hogy ez mennyire pozitívan hat a gyerekek életére. Így innentől kezdve a "gyerekek lepasszolása" már nem csak pihenés, hanem a család harmóniáját segítő kikapcsolódás. Főképp csecsemőknél szoktak nagyon intenzíven kifáradni a szülők, de ez az évek során bármikor előfordulhat, hiszen a gyerekek nevelése folyamatos, intenzív feladat. Mégis mikor kis szünetet kérnek benne a szülők, sokszor lelkiismeret-furdalással jár. Hiszen ez nem önzőség? A házaspár együtt akar lenni, kiközösítve a gyereket? A szülőknek kicsit elegük van a gyerekből és kell egy kis levegő? Szegény gyerekek le vannak passzolva, és megélik, hogy nincs rájuk szükség?

Ezek mind olyan kérdések, gondolatok, amiket teljesen más szemszögből érdemes megvizsgálni. A Baktay házaspár szerint jobb egy kis együttlét, és a gyerekektől való "becsömörlés" esetén ezt meglátni, és pihenőt kérni, mint hogy annyira frusztrálttá váljanak a párok, hogy pár év alatt elhidegüljenek, összevesszenek, elváljanak. Szerintem azt is fontos még idevenni, hogy egy fáradt, nyűgös anyuka, vagy egy feszült, ideges apuka ugyanúgy nem tud a gyerekével foglalkozni, mint aki fizikailag sincs ott. Sőt! AZ ilyen helyzeteket mindannyian ismerjük, és általában pont ilyenkor éli meg a gyerek, hogy igazságtalanul kikap, vagy nem értékelik, stb. Ezzel a gondolattal talán már nem is tűnik annyira rossz lépésnek, ha a szülők kettesben töltenek időt, míg a gyerek(ek) valahol máshol tartózkodnak. Ez a lépés egyáltalán nem a rossz szülőség mérője. Sokkal inkább arról szól, hogy tudnak figyelni magukra és a családra egyszerre.

Amikor azt írtam, hogy elegük van a gyerekekből, becsömörlöttek, stb. természetesen nem szélsőségesen értettem. Valószínűleg nem is kellene külön megemlítenem, mert mindannyian ismerik ezt az érzést. De nehogy félreértés történjen: olyan helyzetekre gondoltam, ahol a szülők igenis nagyon szeretik gyermekeiket, és igenis velük akarnak lenni, és sok energiát tesznek bele a szülőség megélésébe. És emellett megjelenik egy kis gondolat, hogy jó lenne pihenni, hogy kicsit sok ez most. Persze ez inkább egy hisztis nap után, este, mikor már aludna, de a kicsi még fent van, vagy reggel, mikor még aludna, de a nagyobb gyerek már fenn van. Természetes, hogy nem is a gyerekből sok, hanem kicsit a gyereknevelésből. Fontos észrevenni ezt az érzést, és felvállalni magunkban, párunkkal szemben. Mert csak akkor tudnak erre reagálni, és újra közel kerülni a gyerekhez.

Talán kicsit erőltetett, de  mindenesetre távoli gondolat, hogy a bloghoz hasonlítom a gyereknevelést. Én egy hónapra is, vagy akár többre is félre tudom tenni, míg gy gyerek egy életen át tartó projekt. Mégis azt éltem most meg, amit biztosan meg fogok élni anyaként is: néha a kevesebb, az több. Hiszen ha kipihenten, újratöltekezve, lelkesen írok, akkor azzal többet tudok adni az olvasóknak. Ugyanígy egy szülő is, aki kipihent és lelkes, és érzékeny a gyermekére, sokkal jobb kapcsolatot tud építeni, sokkal jobb élményeket tud a gyereknek adni. Ha van lehetőségük, pihenjenek is!